Az „Ispotálytól” a modern kórházig
Debrecen hajdani jóléti intézménye, az Ispotály, amely egyben a világ egyik legrégebbik szegénygondozó háza volt, a XVI. században már működött. A kor színvonalán álló menhelyet Boncz László, jeles debreceni polgár alapította 1529-ben, egy, a Csapó utcán állott házban és a mellette volt Szent Erzsébet-kápolnában, az elszegényedett, elöregedett és munkaképtelenné vált debreceni emberek számára. A városi hatóság támogatásával 1552-ig működött itt az Ispotály. Mikor a reformáció általános befogadásával az ugyancsak a Csapó utcán volt Zárdát a franciskanus barátok elhagyták, ide költözött át és itt működött tovább, egészen 1704-ig, mint belső Ispotály. Ez azonban a későbbiekben már szűkösnek bizonyult, és a református egyház, valamint a városi hatóságok támogatásával, 1553-ban a város árkától délre létrehozták a külső Ispotályt.
A XVII. században nagy lépést jelentett a város egészségügyi fejlődésében az Arany Angyal néven alapított gyógyszertár Fenntartásáról a város gondoskodott, sőt 1717-ben egy tisztviselőt is kineveztek gyógyszertári felügyelőnek.
Debrecen város első tisztiorvosa 1715-ben Fáber Fülöp, orvosdoktor lett. A városban, a korabeli adatok szerint többen is rendelkeztek olyan képesítésekkel, amelyek alkalmassá tették őket az orvoslásra és gyógyításra. Ezek a személyek többnyire a Kollégium egykori diákjai voltak, akik a külhoni egyetemeken folytatott tanulmányaik során az orvostudományokkal is megismerkedtek, illetve elsajátították, majd hazatérvén gyakorolták is azokat. Ennek ellenére a város egészségügyi ellátásának nagy része a chirurgus-borbély céh tagjaira hárult. Közöttük az egyik leghíresebb mester Csokonai Vitéz Mihály édesapja volt.
Debrecen és annak a polgárai három fő ellenséggel küzdöttek folyamatosan és vissza-visszatérően: az ellenséges támadásokkal, a tűzesetekkel és a járványokkal.
Az első pestises megbetegedés és az azt követő nagy járvány 1739-ben fordult elő és pusztított. Az 1831-es kolerajárvány pedig olyan méretű volt, hogy rövid egy hét alatt 2152 polgára lelte halálát Debrecennek. A ragály elmúltával feloszlatták a sebtében kialakított szükségkórházakat, csupán egyet hagytak meg, egy elavult, romos épületben, az egykori dohány abáldóban. Ez lett Debrecen első, 12 ágyas, polgári kórháza.
A modern polgárosodás jegyében indult 1840-es évek elején a városi tanács foglalkozni kezdett azzal a tervvel, hogy a kórház céljára mely a város hol egyik, hol másik elhagyatott, közönséges épületében húzódott meg eddig a kor kívánalmainak megfelelő épületet emeljen, a városon kívül, egy levegős, tágas térségen. Az evégből alakított küldöttség a péterfiai kapun túl, a nagyerdei-, és a hadházi utak elágazásánál fekvő, tágas területet szemelte ki. Ugyanazt a helyet, ahol, időközben felső gazdasági iskola épült ugyan, de 50 évvel később a közkórház mégis ott nyert elhelyezést.
A kor kívánalmainak mindenben megfelelő, pavilonrendszerű kórház a belgyógyászati- bujakóros, a sebészeti, a szülészeti, a szemészeti, az elme-, és ragályos osztályokat foglalta magában.
A fejlődés azonban, mint mindig akkoriban sem állhatott meg.
A Debreceni Tudományegyetem elődjének a több mint 460 éves Református Kollégium tekinthető. A XIX. század végén főiskolai rangot kivívott kollégium vezetősége állandóan azon fáradozott, hogy az intézményt egyetemi rangra emelje. Erre azonban majd csak 1911-ben csillant meg a remény. Ez idő tájt a kollégiumban a hittudomány, a jogtudomány és a bölcsészettan oktatása folyt. Ahhoz, hogy az egyetemi címet megszerezhessék, szükségessé vált az orvostudományok oktatása is. Az pedig megfelelő kórház, vagy klinika hiányában elképzelhetetlen volt. Abban az időben a Bem-téri közkórházon kívül a Szülésznőképző, vagyis a Bábaképezde, illetve az újonnan épült Auguszta tüdőszanatórium működött. A három, különböző helyen épült intézmény azonban nem volt alkalmas a magas színvonalú egészségügyi oktatás céljaira, így az óhajtott tudományegyetem részére szükségessé vált egy korszerű klinika együttes megépítése is.
A város elöljárósága már 1906-ban megbízta Kenézy Gyulát a kor egyik legkiválóbb orvosát a Bábaképezde igazgatóját, a tudományegyetem létrehozására tervezett előkészítő bizottság megalakítására.
Egy 1912. évi törvény intézkedett az egyetem felállításáról, a kormánybiztosi rangot kapott Kenézy pedig elérte azt, hogy a felépítendő egyetem épületegyüttesének tervezője Korb Flóris először az a része készüljön el, amelyik a klinikákat foglalja magában. Ez után, 1914 márciusában jó két hónappal az I. Világháború kitörése előtt megindulhattak a munkák.
A tudományegyetem ugyan még koránt sem készült el teljesen, mégis 1918. október 23-án IV. Károly király és Zita királyné jelenlétében megtörtént a felavatása. A klinikai telep összes épülete 1927-re lett kész, míg az egyetem központi épületét majd csak 1933-ban adták át a debreceni polgároknak. Ezt azonban Kenézy Gyula már nem élhette meg, aki időközben egy súlyos betegséget, majd családi tragédiát követően meghalt
A közkórházban az 1921. év nyarán átalakítások folytak az egyetemi osztályok elhelyezése érdekében, majd ezt követően megindult az egyes osztályokon a klinikai betegfelvétel és 1921. október hónapjában Debrecen közkórháza, mint ilyen, megszűnt. Az egész kórházi telepet, összes felszerelésével együtt az orvosegyetem céljaira engedte át a város vezetősége. Hét évvel később, azonban az egyetemi tanács visszaadta és a város vezetőségének a rendelkezésére bocsátotta a Bem-téri közkórház működtetési jogait. Rá egy évre, 1929-ben, tárgyalások indultak meg a közkórház állami tulajdonba vételéről, mely 1930-ban meg is történt. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium 1932-ben a közkórházat, amely időközben a Horthy Miklós Közkórház nevet kapta, ismételten a Tisza István Tudományegyetem fennhatósága alá rendelte. Ezzel a ténnyel úgy tűnt, hogy Debrecen város száz év óta fennállott közkórháza végleg megszűnik.
A kórház azonban nem szűnt meg, sőt a II. Világháború során a Magyarországra és Debrecenre rótt szenvedések közepette is tevékeny részt vállalt a betegek és a sérültek gyógyításában. A hadi események elmúltával, mint hadigondozó intézet, 1946-ban a Diakonissza-épületben kezdte meg átmeneti jelleggel, addig az időpontig, amíg a szovjet katonai parancsnokság a Bem-téri épületeket át nem adta. A szakmai felszerelések tekintetében a helyzet lesújtó volt. Szinte minden gyógyító eszköz eltűnt a háború viharában
A kórház 1947 januárjában már aktívan működött a Bem-téren, az akkori Idegosztály épületében, egy 16-18 beteg ellátására alkalmas helyiségben. Az újjáépítést követően, 1950-ben már 295 ággyal állt a betegek szolgálatában az akkor állami tulajdonú, de már Debrecen Város Tanácsának a kezelésében volt kórháza. Az Egészségügyi Minisztérium 1951. január 1-én az akkori DEMKE-ben (vagy DMKE-ben, azaz Délmagyarországi Közművelődési Egyesület-ben) működött szülészeti osztályt 50 ággyal a kórház kezelésébe adta. A kórház később kibővült a Honvédkórház épületével is, amely a Bartók Béla és a Pesti utcák sarkán állt. (Ma a Gyermekosztály található ott.)
Az 1970-es években indultak meg a nagyobb fejlesztések és beruházások a kórházban, így a Dorottya utcai részen a diagnosztikai-, a sebészeti blokkok, majd később, már a 90-es évek során a pszichiátriai és a felnőtt infektológiai osztályok létesítése. De még ezeket megelőzően egy jelentős esemény volt a már Hajdú-Bihar Megyei Kórház-Rendelőintézet életében az 1987-es esztendőben, amikor egy ünnepélyes átadó-, és névadó ünnepség keretében megnyitották az új, Dorottya-utcai diagnosztikai - épületet, majd az intézmény felvette Kenézy Gyula nevét.
A Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet az ország egyik legnagyobb és legmodernebb egészségügyi intézményeként működött ezt követően, majd húsz éven át, mígnem 2006-ban az egészségügyi finanszírozás reformja, majd 2007-ben az ágyszámcsökkentés, valamint az a tény, hogy nem kapott súlyponti besorolást alapvető és felelős döntések meghozására kényszeríttette a fenntartó-tulajdonos, Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot. A Közgyűlés ezért 2007. július 1. napjával az intézmény gazdasági társasággá történő átalakítása, és az egészségügyi szakellátási kötelezettségek érdekében két, 100%-os, önkormányzati tulajdonú Kft-t alakított. A Kenézy Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft, röviden Kenézy Kórház Kft és a Megyei Egészségügyi Vagyonkezelő és Ingatlanhasznosító Kft, röviden Megyei Egészségügyi Kft működésének kezdeti időpontja, 2007. december 01.
2010. január 1. napjától a KENÉZY KÓRHÁZ Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. nonprofit gazdasági társasággá alakult át, így a Kft. elnevezése megváltozott.
Az új neve:
KENÉZY KÓRHÁZ Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.
Rövid neve:
KENÉZY KÓRHÁZ Nonprofit Kft.
Igazgató főorvosok (1893 - )
- Dr. Ujfalussy József
- Dr. Somogyi Zoltán
- Dr. Fráter György
- Dr. Loessl János
- Dr. Horváth László
- Dr. Pap Zoltán
- Dr. Kovalszky Róbert
- Dr. Murányi Klára
- Dr. Várkonyi Pál
- Dr. Mányi Géza
- Dr. Pinczés László
- Dr. Berecz György
- Dr. G. Kiss Gyula
- Dr. Varga György
- Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán
- Dr. Lampé Zsolt